A brutalista alapján a náciknál csak az amerikai protestánsok és katolikusok rosszabbak

Nyitókép: UIP Duna, A brutalista

Breuer Marcell Lajos vagy éppen Róth Imre élete és munkássága kiváló alapanyagként szolgálna egy olyan filmalkotáshoz, amely az építészetet, valamint a tervezés és az alkotás folyamatát mutatja be. Ehhez pedig természetesen egy tragikus sorsú férfiember élete is elvezethet. A valóban magyar származású Adrien Brody főszereplésével, Brady Corbet rendezésében, főképp Magyarországon forgatott A brutalista viszont másfajta fő üzenetet talált magának, és miközben technikailag könnyűszerrel kerülhet 2025 legjobbjai közé, egy huszárvágással azért tér le a 3 óra alatt sejthető útról, hogy az utolsó félórában egy újabb dilis amcsi holokauszt filmmé váljon.

A brutalista Amerikába megy

A náci tábort is megjárt Tóth László (Adrien Brody) Amerikában próbál szerencsét, először egy régóta ott élő magyarnál, Attilánál, majd a férfi teljesen érthetetlen kirohanását követően munkások közé keveredve, szénlapátolással keresi meg a betevőt. Pedig László, az Európában méltatott, a Bauhausban tanult tervező többre hivatott, és ezt látja meg benne a protestáns Harrison Lee Van Buren (Guy Pearce), aki nemcsak munkát ajánl a magyar építésznek, de kapcsolatai révén segít László családját is kimenekíteni Európából.

A kezdeti öröm azonban kudarccá és tragédiává válik, mikor megérkezik László felesége, Erzsébet (Felicity Jones), akiről kiderül, hogy az éhezés miatt csontritkulása lett; az építkezés pedig egy baleset miatt teljesen leáll. Persze a Tóth-család ezután is helytáll és próbálja a legjobbat kihozni a lehetőségekből, de az egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az amerikai álom nem mindenkire érvényes egyformán, ráadásul a szereplők konkrétan ki is mondják, hogy rohad az egész. És mire idáig jutunk, már vitatkozni sincs kedvünk.

Technikailag bravúros, de amúgy...

Van valami szuggesztív abban, ahogy Corbert meséli a történetet, Daniel Blumberg pedig szolgáltatja alá a kiválóan megkomponált, kimondottan hangulatos zenét. Részben ennek is köszönhető, hogy a 15 perces szünettel 3 órás és 35 perces A brutalista viszonylag könnyen csúszik. Ilyen hossz mellett lehetnek a nézőnek ellenérzései, de képek és technika terén kevés okunk lehet a panaszra, sőt

De a Farkaséhség óta lényegében Guy Pearce-t is örömmel nézem bármiben. A színészekkel így nem is lenne sok problémám, mással viszont azért akad. Az egyik az, hogy a szexjelenetek nemcsak kifejezetten feleslegesek, de kellemetlenek is. Hogy egy házaspár zokogva fekszik az ágyban, miközben a nő kiveri a férfinak, azon egy szocialista vagy Lars von Trier filmben nem is csodálkoznék, de ide valahogy nem annyira illett. Ráadásul tényleg örültem volna, ha kicsit többet megtudunk az egyébként meg zseninek beállított férfi tervezési folyamatáról. Ehelyett mégis fontosabb a kábítószer-függősége, hogy prostituálthoz jár, vagy hogy a katolikus feleség és a protestáns arisztokrata rossz.

Nagyobb a füstje, mint a lángja

Elnézve azt, hogy a rendező alapvetően mire képes, szerintem a forgatókönyv és a történet feleslegesen foglalkozik olyan témákkal, amik letérnek a fő csapásirányról. Az egész lehetett volna akár rövidebb, akár lényegretörőbb, de összességében tényleg szorítkozhatott volna arra a témára, amit a cím tükröz: és ez az építészet. A brutalista nem tipikus közönségfilm, de nem is annyira művészfilm, hogy egy rétegnek ezzel okozzon igazi élvezetet. Konzervativizmussal meg aztán pláne nem lehet megvádolni.

Nehéz, de nem eléggé. Meglepő, de nem annyira. Tragédia, mégsem tudunk együtt sírni. Megtekintése és 7 Arany Glóbusz-jelölése (vagy a Wicked 4 jelölése) után pont emiatt merülhet fel a nézőben, hogy vajon Hollywoodban manapság tényleg „csak” ennyire futja és többre már nem? Én még azért hiszek benne, hogy nincs így.